Tömve a metró...azért sikerül olyan állóhelyet kapnom, ahol kapaszkodni is tudok.
Hallgatom a hetvenes évek slágereit, nem igen foglalkozom a többiekkel...pláne nem az előttem/alattam ücsörgő párocskával.
Ketten három helyen terpeszkednek az időseknek és mozgássérülteknek fenntartott felhajtható elsőbbségi üléseken.
Hatvanhoz közeli (valaha) nagy felületen szép "hölgy", mellette a párja, erősen ittas kb. 160 cm mély úriember, szanaszét tetovált öklei feldagadva, vérben úszó szemekkel vizslatja mogorván a környezetét.
Egy idő után észreveszem, hogy inkább csak engem néz...és mond is valamit, mert mozog a szája.
Leveszem hát a fülest, és illedelmesen kérdezem - Parancsol?

Az elmúlt hónapok csodálatosak voltak.

Az élet bonyolult, és olyan véletlen történések szövevénye, amelyet lehetetlen előre látni, és felfogni sem mindig sikerül.

A hosszú magányos évek után szinte földöntúli örömöt érzel, ha váratlanul felbukkan valaki, aki nem csak a vágyadat kelti fel, de hasonló dolgokért rajong, megért téged, elfogad téged a magad teljes tökéletlenségében. Aki nem csak várja és elfogadja, de viszonozza is mindazt, amit nyújtasz neki.

Ki az, ki ádáz anyatigris, mert gyermekünket védi
s kéjesen doromboló macska, mikor az ismétlést kéri?
Aki szende szűz, ha nem akarja
de a végzet asszonya, ha Ő akarja?

Hajdanán szépreményű felmenőim birtokoltak néhány ingatlant Erzsébetfalván (ma Pestszenterzsébet része), mely területet egy időben vicces fiúk elkereszteltek Leninváros-nak. Jó apám, szokásához híven nem sok mindent kötött szűkebb családja orrára a magánügyeit illetően...halála után meg -értelemszerűen- már semmit.

Az életben vannak oly apró jelek
Miket én soha meg nem érthetek
Pedig ő jelzett, talán akarta volna


Nappalok múlnak végtelen sorokban
Éjszakák telnek magányos nyomorban
Míg arról álmodom, mi lehetett volna

De ő távol van nagyon
Csak emléke megmaradjon


Hiába küzdök bármilyen keményen
Előttem van mindig, oly élénken                                   Bökj a képre!
Bármerre járok, ott van velem


Őt látom minden csillanásban
Arca ívét a félhomályban
Nélküle sehol sem jó nekem
 
De teste árnyék a falakon
Csak emléke megmaradjon
 
Szállj boldogság, messze tőlem el
Hátra se nézz, repülj még ma el
Akár túl az Óperencián


Az érzelem hullámai csendben halnak el
Ott, hol örökké maradnom kell
Az értelem partjának homokján

De te menj, szárnyalj szabadon
Csak emléked megmaradjon

Már megint ezek a rohadt reklámok…

A szerencsejátékra szokták mondani hogy a „bolondok adója”, de én ide sorolom a reklámokat is! 

"A szelén hiánya irodalmi adatok szerint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a reumatikus bántalmak, reumaszerű ízületi gyulladások és egyéb gyulladásos folyamatok kialakulásának valószínűségét elősegíti."

Ettől már csak kicsit van távolabb az, hogy "a szomszéd faluból a csámpás Rozi írta a múltkor, hogy Szilvásváradon eltaknyolt a Szalajka patak mellett, s a benyalt sártól hipp-hopp elmúlt a reumája. A levél is irodalom nem? Ráadásul ebben az esetben a forrás is fel van tüntetve…mert a reklámban és az ismertetőkben persze nincs!!

Érdekes módon mindig a nyár elmúltával erősödik meg barátaimban, közeli ismerőseimben az az érzés, hogy meg kell győzzenek: párosan szép az élet! S ha már én érdemben nem teszek érte semmit, majd ők "rásegítenek"!

A reggeli szürkületben, a kipárolgásokkal teli dzsungelben megvillant egy szempár.

Gyakran járok ezen az ösvényen, az átmeneti táborhelyemtől erre vezet a legrövidebb út az ásatási helyhez, ahol ideiglenesen dolgozom.

Gyönyörű szempár, valami nagymacska lehet, gondoltam. A sűrű növényzettől többet nem láttam belőle akkor.

Roppant ritka (az én életemben mindenképp ), éppen ezért hihetetlenül jó érzés, ha a hosszú kitartó munka, a lemondás - néhanap akár szenvedés - meghozza eredményét, és nem csak saját elfogult egónk, de más, értő személyek is el- és felismerik azt!

Három dolognak kell összejönnie hozzá...legyen szimpatikus, legyen elég hosszú a piros, és legyen tele a "tököm".