A reggeli szürkületben, a kipárolgásokkal teli dzsungelben megvillant egy szempár.

Gyakran járok ezen az ösvényen, az átmeneti táborhelyemtől erre vezet a legrövidebb út az ásatási helyhez, ahol ideiglenesen dolgozom.

Gyönyörű szempár, valami nagymacska lehet, gondoltam. A sűrű növényzettől többet nem láttam belőle akkor.

Másnap ismét feltűnt. Kicsit máshol, de az időpont egyezett. Ekkor már jobban szemügyre vehettem kecses testét, nemes fejtartását, ahogy hanyag eleganciával gázolt át a buja aljnövényzeten. Megint összevillant a tekintetünk, most már hosszabban. Egyértelmű volt, hogy tudatában volt a jelenlétemnek.

Harmadnap már vártam a felbukkanását.

Meglepetésemre egész közel jelent meg hozzám, és alaposan végigmért. Megborzongtam...mindenáron meg kell szelidítenem!

Napokig kerülgettük egymást, úgy látszott, nincs ellenére a közelségem.

Én viszont gondban voltam. Hogyan tovább? Rég nem volt dolgom már ilyen ragadozóval, kijöttem már a gyakorlatból...

Aztán egyik reggel már az erdő szélén várt.

Így már könnyű lesz, villant belém! Egyértelmű, hogy neki is jelentenek valamit a reggeli közös séták...

Na, akkor a következő reggel belevágok, határoztam el!

Másnap megváltozott a HÉV menetrend...

Többet nem találkoztunk…