1987 január 17.-én csodálatosan vastag és puha hótakaró lepte be egész Párizst. Csütörtökön és pénteken majdnem arasznyi hó esett, így szombat reggelre csendes és kihalt volt a Valmy rakpart.
A kis Chérif és Said apjával sétált éppen, kabátjukba fázósan begubózva siettek a L'Atmosphere-be egy meleg reggelire. Mikor a Villemin parkhoz értek, vidám gyerekzsivaj ütötte meg a fülüket. A környék összes lurkója ott serénykedett, élvezték a frissen hullott nedves, tapadós hó minden előnyét. A legtöbben hócsatát vívtak, néhányan azonban már belefáradtak a háborúba, s most hatalmas hólabdákat görgetve maguk előtt igyekeztek minél nagyobb hóembert gyártani.
A két kis lurkó vágyakozva nézte a többieket, majd mikor felfedezték az egyik "építőbrigádban" jó barátjukat, a kis Pierre-t, apjuk kezéből kiszakítva magukat lelkes üvöltéssel rohantak be a parkba. Már ledobták kesztyűiket, mikor utolérte őket apjuk szigorú kiáltása: "Cherif! Said! Azonnal eljöttök onnan! Csak a hitetlenek építenek hóembert!!"
A két kisfiú megdermedt, majd lágy barna szemükből megindultak a könnyek. A többiek csúfos szavait, a súlyos röhögést a hátukban érezve visszasomfordáltak apjukhoz...de közben már formálódott bennük az érzés...rajtuk többet nem gúnyolódhat senki!
