Roppant ritka (az én életemben mindenképp 
), éppen ezért hihetetlenül jó érzés, ha a hosszú kitartó munka, a lemondás - néhanap akár szenvedés - meghozza eredményét, és nem csak saját elfogult egónk, de más, értő személyek is el- és felismerik azt! 
Üzemorvosi vizsgálattal vágtam ma ketté a dolgos munkanapot, melynek során közöltek velem jó és rossz (többek közt, hogy meg fogok halni! 
) híreket, előttem eddig is ismert, valamint ismeretlen tényeket, ám végül megelőlegeztek nekem egy esztendőnyi alkalmasságot a munkára, amit az én koromban már drága ajándékként kell értékelni! 
Miután lezártuk az igen kellemes külsővel, bájos mosollyal és bőséges szakértelemmel megáldott fiatal doktornővel a hivatalos részt, némileg kötetlenebb keretek között folytattunk még pár percnyi beszélgetést, amíg az asszisztens hölgyek a száraz papírmunkát végezték.
Ennek során szóba került, hogy milyen fontos a rendszeres testmozgás, az egészséges étkezés. Kissé röstelkedve vallottam meg, hogy jómagam csak egy éve fordítok komolyabb energiát minderre. Ugyan ímmel-ámmal már 6-7 éve próbálom mozgatni monitor elé dermedt testemet, de csak egy éve dolgozom rajta komolyabban, minek során szerencsésen sikerült imitt-amott igazítani a sziluettemen.
Mire a doktornő meglepő hirtelenséggel és roppant komolyan vágta rá: - Igen, jól néz ki!
Mondanom se kell, alig fértem ki az ajtón, úgy dagadt a mellem a büszkeségtől! 
P.S.:
Persze a kétség azóta is gyötör!
Nem tette hozzá, hogy "a korához képest!"...de vajh gondolta-e?
