Az elmúlt hónapok csodálatosak voltak.
Az élet bonyolult, és olyan véletlen történések szövevénye, amelyet lehetetlen előre látni, és felfogni sem mindig sikerül.
A hosszú magányos évek után szinte földöntúli örömöt érzel, ha váratlanul felbukkan valaki, aki nem csak a vágyadat kelti fel, de hasonló dolgokért rajong, megért téged, elfogad téged a magad teljes tökéletlenségében. Aki nem csak várja és elfogadja, de viszonozza is mindazt, amit nyújtasz neki.
Aztán ahogy múlnak a hetek, rájössz, hogy ennél több kell egy tartós kapcsolathoz. Hogy neki család kell, házasság, gyerek...jövő! Neked pedig már nem kell újabb család, újabb házasság, újabb gyerek...jövőd pedig nincs!
Így hát a kapcsolatot szépen lassan megmérgezi a kilátástalanság, a közös jövő egyre halványabb reménye, és rájössz, hogy bármennyire fáj, az ő érdekében ki kell lépned, hiszen nincs jogod ellopni az értékes időt az életéből, csak azért, hogy te még egyszer, talán utoljára boldog lehess egy ideig.
Ő pedig megérzi, mert nő, mert érzékeny. Te pedig vívódsz, gyötrődsz, de szépen lassan meggyőzöd magad, mindenkinek jobb lesz, ha ennek vége lesz...pláne, ha a partnered felemlegeti a Viagrát, még ha viccből is...ja, nem mondtam? Ha majd' három évtized szakadéka választ el benneteket egymástól, több probléma is felléphet. S ha még csak az életkor okozta nyilvánvaló fiziológiai jelenségekről lenne szó!
De ott van a rokonok, a barátok, az ismerősök megrökönyödése, esetenként undora, sőt haragja! Ebben a magát felvilágosultnak nevező társadalomban csak a legalsó és a legfelső osztályok esetében nem akadály a szerelemben a korkülönbség...emez fel sem fogja, amazt nem érdekli. Csak a népes középréteg az, amelyik szemforgatva, erkölcsöt, józan észt és hetet-havat összehordva ágál hangosan, figyelmen kívül hagyva, hogy magánügy, kinek hogyan és kivel jó a szerelem...
Tehát rászánod magad, és egy keserves, átbeszélt éjszaka után összeszeded a cuccodat, és hazakullogsz...
Az elkövetkező évek gyötrelmesek lesznek.