Végig előttem csoszogott, de csak a pékség ajtajában értem utol...

Egészen addig az agyam nem, csak a szemem tudta befogadni a látványt: mintha átsütött volna rajta az utcai lámpák fénye!

A csikorgó reggeli fagyban mezítláb, kopott papucsban, lobogó hálóingben próbált eljutni a boltig. Bögréjét remegő, cérnavékony kezében tartva, furcsán oldalazva fordult be az ajtón. Az erős fényben lehetett igazán látni, milyen rossz állapotban is van. Korát még megbecsülni sem lehetett, valaha finom rajzú arcában mélyen ültek tompán fénylő szemei, csapzott és csimbókos tincsei közül kábán tekintett körbe.

Amíg jómagam a frissen sütött finomságok között válogattam, ő groteszk "vitába" keveredett a bolt tulajdonosával. A bögrét makacsul, egyre hevesebben tolta át a pult fölött, a tulaj pedig halkan, de határozottan hajtogatta a magáét. A belém nevelt illemről lassan megfeledkezve, diszkréten próbáltam kifülelni, mi lehet a nézeteltérés oka?

Nos, a láthatóan minden reggel elfogyasztott habos kávét (talán az egyetlen meleg ételt/italt, amihez naponta hozzájut) szerette volna megkapni a nő, de véleménykülönbség alakult ki az eddigi fogyasztását és az ellentételezést illetően. Megdöbbenve hallottam, hogy 300 Ft. körüli összegről szól a vita...
Lassan kényelmetlenné vált számomra a szituáció. Arra gondoltam, ha már ilyen pofátlanul kihallgattam a beszélgetést, akár ki is egyenlíthetném a tartozást, mikor váratlan fordulat történt. A tulaj, hangos sóhajjal félbeszakítva egyik panaszos mondatát, elvette a bögrét a mindvégig szótlan, sípolva és szaggatottan lélegző nőtől, és a kávéautomatába helyezte. Mikor elkészült a forró ital, a nő, két kezét mohón a bögrére szorítva botorkált az üzlet sarkában álló asztalhoz. Arcán továbbra sem látszott hogy tudatában lenne környezetének, de addig homályos szeme most már mintha csillogni látszott volna...neki már ennyi is elég!