Tűrd el csendes megadással azt, ami meg nem változtatható!

A kis herceg naplója

A magyar kereskedő...

2016. január 13. - Le Petit Prince

wysiwyg.jpgKarácsonyhoz közeledvén számba vettem, hogy is állok az ajándékozással. Az ilyenkor szokásos nagylelkűségi rohamomban úgy döntöttem, meglepem valami aprósággal kiscsaládom egy perifériára (konkrétan az utcára!) szorult tagját!

Az autómat!

Nem tartom magam autóbolondnak, kozmetikushoz sem viszem az aktuális járgányt nyakra-főre, sőt, igazából a fürdetést is kerülöm általában, hiszen a víz köztudottan régi ellensége az öreg vasaknak, minek siettessük a jó kis korróziót?

Ellenben ez az első autó az életemben, amelyik gyakorlatilag minden nap zokszó nélkül hoz és visz, nem okoz meglepetést, s bár vannak apró hibái, ezekkel együtt lehet élni, majd mikor összegyűlnek, rövid idő alatt lehet orvosolni őket. Úgy gondoltam, megérdemel egy kis apróságot, ezért elhatároztam, veszek bele egy új szőnyegkészletet! A benne lévő már erősen elvásott, főleg a lábam alatt szaladnak szét egyre jobban a szövetszálak és egyéb belsőségek.

Természetesen a legnagyvonalúbb az lett volna, ha begördülök vele egy márkakereskedésbe, és a választékot a lába elé terítve nyeglén odavetem neki: "Na melyik kell? Válassz!"

Nos, ifjabb koromban gyakran hasonlítottak egy bizonyos Csekonics báróhoz, de vénségemre előtérbe került a racionalitás is, ezért aztán az utángyártott holmik körül kezdtem kereskedni. Hamar el is jutottam egy hazai webáruházba, ahol ékes szavakkal ecsetelték, hogy milyen fontos része is egy autó belterének az egyedi készítésű, ám de méretpontos szőnyeg...mert pl. "Egy jó ízléssel kiválasztott, különleges szegéllyel ellátott autószőnyeg az Ön egyediségéről is árulkodik."

Döntöttem...ez kell nekem! Egyediség? Jó ízlés? Hát ki, ha én nem?

Hipp-hopp végigverekedtem magam a menürendszeren, és már konfiguráltam is a nekem való szőnyeget! Vezető oldal, utas oldal, hátsó szőnyegek, erősített kivitel a patám alá, szegélyek típusa, rögzítési pontok, stb...de hisz ez maga a szőnyeg Kánaán, gondolám!

Sajnos szűk keresztmetszet is akadt, mégpedig a választható anyagok és színek terén. Hét szín volt ugyan, de a színek és az anyagok, illetve a szőnyegek vastagsága eleve össze volt rendelve. A nekem tetsző szín (az ő elnevezésükben "közép szürke") csak a középső vastagságban létezett. Ugyan jobb szerettem volna a legvastagabb (prémium) kivitelben, de hát mégsem egy szeráj hálótermének padlójára kell, kompromisszumot kötöttem tehát!

kozep.JPG

Megrendeltem.

Mivel 7-8 napot ígértek a szállításra, elvileg megérkezhetett volna karácsonyra, de nem így történt! Volt is némi lelkiismeret furdalásom, ajándékbontás közben mintha szipogást hallottam volna a ház elől, kapott hát ezért az autócska másnap egy nagy flaska minőségi ablakmosót!

A két ünnep között sem lepett meg a futár a csomaggal, így kénytelen kelletlen a régi szőnyeget taposva autókáztam át az új esztendőbe.

Aztán jött az első munkanap, január 4.-e, és jött a telefon a cégtől: ugyan én vagyok-e én, és tényleg igényt tartok-e azon míves szőnyegcsomagra? Miután fenntartottam az igényemet, közölték velem, hogy azért nem kaptam meg a holmit, mert ők már karácsony előtt sem dolgoztak igazán, csak a megrendeléseket vették fel, s csak most, január első hetében állnak neki a gyártásnak és nekik innen számít a 7-8 nap szállítás!

Ha így, akkor így...most már ugyan mindegy, jöjjön, amikor jönnie kell! Ebben maradtunk!

S lőn január 12.-e, mikor is a futár a munkahelyem portáján leadta a csomagot!

Nem voltam ott, a munka frontján küzdöttem éppen a távoli végeken. Még jó!

Mert ha ott vagyok, helyben üt meg a lapos guta, ami ugyebár nem volna hasznos!

Mikor késő délután beérkeztem és átvettem a pakkot, a következőket konstatáltam:

- semmiféle csomagolás nem takarta a cuccot, egy speciális műanyag vállfára felfűzve érkezett

- hogy ne essen le róla, a vállfa alatt az összes szőnyeg össze volt tűzve két oltári méretű tűzőgép kapoccsal

- a hab a tortán: a szőnyeg sötét volt! Oltári sötét, köszönő viszonyban sem volt a színe azzal, amit a weboldalon választottam!

Akárhogy néztem, forgattam, tartottam lámpa alá, vizslattam a nap fényénél, csak nem akart olyan árnyalatú lenni, mint a képen!

Márpedig ebbe a világos enteriőrbe így nem kerülhetett bele:

belso.jpg

 

Miután kidühöngtem magamat, elhatároztam, hogy olyat teszek, amit eddig csak nagyon ritkán!

Reklamálni fogok...sőt, ha nem tudnak színben nekem tetsző szőnyeget adni, akkor elállok a vásárlástól!

S teszem mindezt személyesen, mert szeretném gyorsan rövidre zárni a projektet!

Ami ezek után következett, az elkeserítő volt, de sajnos nem meglepő! Roppant precíz képet kaptam arról, miképpen állnak hozzá a vásárlókhoz még mindig a kereskedők!

Hónom alá kaptam hát a pakkot, és a weboldalról kinézett címre mentem, nyitvatartási időben.

Cím stimmelt...az nem volt meglepő, hogy egy többemeletes lakóházat találtam, bár a munka jellege és volumene alapján inkább gondoltam volna valamilyen üzemre, csarnokra, stb.

A kapu fölött megtalálható volt a "cégér", a kapucsengőn azonban semmiféle utalás nem volt rá, ugyan melyik szegletében rejteznek a négyemeletes tömbnek. Nem volt mit tenni, felhívtam őket onnan a ház elől!

- Jó napot! XY Kft., Csaba vagyok!

- Jó napot kívánok! Rendeltem Önöktől tavaly egy szőnyegkészletet, lenne némi reklamációm ez ügyben! Itt állok a weboldalukon megadott cím előtt, de a kapucsengőn nem találom a megfelelő gombot, segítene?

- Miféle reklamáció? Maga beszélt az előbb a kollégámmal?

- Nem beszéltem még senkivel, Ön az első akivel beszélek. Bemehetnék?

- Mi a probléma a termékkel? Mikori rendelés volt ez?

- Tavalyi, és színproblémám van vele!

- Tavalyi? És mikor kapta meg?

- Tegnap.

- Az nem lehet!

- Márpedig tegnap, de nem beszélhetnénk ezt meg odabenn?

- Mi volt a rendelési szám? Milyen névre szólt a megrendelés?

- Szerintem 46010SZ és így meg így hívnak!

- Ilyen rendelési szám nincsen!

- Nos ez van ide felírva a szőnyegre, ezért gondoltam...nem tudom fejből a rendelési számot, de gondolom a számlán fel van tüntetve.

- Igen, nézze meg azon!

- Uram! Most kihajtogathatom a zsebemből a számlát, de nem lehetne mégis hogy beengedjenek és ne az utcán állva kelljen tárgyalnom? Meglehetősen hűvös van itt kint!

- Igazság szerint nem ott vagyunk, ahol most áll, de jól van, majd mindjárt kimegyek magáért!

Valóban, néhány perc múlva felbukkant egy illető két lépcsőház távolságban tőlem, majd elkísért a sarkon túlra az épülettömb hátsó oldalához, ahol egy gazdasági bejárat jellegű vasajtón keresztül lejutottunk az épület alagsorába.

Közben a tag elvette tőlem a szőnyegeket, majd egy falról leemelt szövetminta csomag lapjaihoz kezdte hasonlítgatni. Elégedetten hümmögött, majd a szőnyeget az asztalán lévő PC monitora elé emelte.

Akkor láttam, hogy a képernyőn a webáruház rendelési oldala van megnyitva, abban a pozicióban, ahol a színeket és anyagokat lehet kiválasztani.

Ekkor diadalittas hangon közölte velem: "minden stimmel! A középszürkét rendelte, és azt is kapta!"

Majd rámutatott a második sor középső mintájára!

sotet.JPG

Ami alá ékes magyarsággal a "sötétszürke" volt felpingálva!

Ebben a pillanatban nagy kő esett le a szívemről! Hát nem vagyok hülye, nem vagyok színvak, mégiscsak tévedés történt!

- Nem, nem azt rendeltem. Én a mellette levő világosabbat rendeltem meg. A felirat szerint az középszürke! Ez szerepel a visszaigazoláson, és ez van a számlán is! - mondtam én magabiztosan.

Ekkor szabadult el a pokol!

- Ja! Nem! Tényleg a másik a középszürke! És ez az is! Minden rendben van!

- Nem, nincsen rendben! A szőnyeg sötét, a képen lévő szürke pedig sokkal világosabb!

- Az csak úgy látszik! A szőnyeg színe és a kép ugyanolyan!

(Ekkor a szőnyeget közelebb viszi a monitorhoz, döntögeti a szőnyeget, forgatja a monitort...szemmel láthatóan olyan poziciót keres, ahol a két árnyalat a legjobban hasonlít egymáshoz.)

- Na látja? Ez ugyanaz a szín!

- Szerintem nem ugyanolyan. A képen lévő szürke sokkal világosabb!

És ekkor elkezdődött az elme(pár)baj...

- A monitoron a színek sosem ugyanolyanok mint a valóságban! Ez a középszürke!

- Nézze Uram! Nem vagyok kárpitos, nem vagyok grafikus, de a képmegjelenítőkhöz konyítok valamicskét! Tudom, hogy a különböző monitoroknak más a színtere, de nekem elég jó monitorom van. Ráadásul azóta megnéztem más képernyőn is, és mindenhol világosabb az a szürke, mint a szőnyeg színe!

- Akkor is ez a középszürke! Nincs világosabb!

- De hát a képen ott a normál szürke, az is világosabb mint ez a szőnyeg!

- Az sem világosabb, ez van! Ennyiféle szín van, mint amit itt lát! Nincs más! Senkinek! Mi gyártunk mindenkinek Magyarországon!

- Ezt értem, de ez a szőnyeg sokkal sötétebb mint a képen, és ami még nagyobb baj, sokkal sötétebb mint az autóm belterének bármelyik eleme! Egyszerűen nem passzol bele! Nekem világosabbra lenne szükségem!

- Nincs világosabb! Senkinek!

- Hmm...ami most benne van, az világosabb! Tehát létezik!

- Nem létezik!

- Drága Uram! Megígérem Önnek, hogy ha sikerül kicserélnem, a régi készlet egy darabját behozom Önöknek, hogy lássa, létezik...és esetleg fel is lehetne venni a palettára, mert szerintem lenne rá kereslet!

- Ne hozza be! Nem gyártunk világosabb szőnyeget! Ha más kell, akkor ott a bézs!

- Nekem nem kell a bézs, mert az egy teljesen más, barnás árnyalat! Értse meg, az egész belterem szürke!!

- A világos szőnyeg nem jó! Ez nem esztétikai kérdés, hanem használati!

- Értem, de én világos szőnyeget szeretnék az autómba!

- Ha magának ilyen speciális igényei vannak, akkor vásároljon máshol, vegyen gyári készletet!

- Nos, úgy látszik ez fog következni! De nem hinném, hogy nekem speciális igényeim lennének! Egyszerűen a beltérhez passzoló színű szőnyeget szeretnék! Ha fekete lenne a belső, feketét vennék. Ha bézs lenne a belső, akkor bézst. És ha fehér lenne, akkor valószínűleg fehér szőnyeget szeretnék bele...ez már legyen az én problémám, nem?

- Természetesen visszatérítjük a teljes vételárat, de ez akkor is érdekes! Hetente legalább száz készletet adunk el, és még soha senki nem reklamált a szín miatt!

- Higgye el, nekem is kényelmetlen a helyzet, de akkor is úgy érzem, hogy nem azt kaptam, amit szerettem volna...és így nem szeretném betenni az autóba!

- Nekem nem kényelmetlen, belefér a százalékba, de akkor is érdekes!

- Értem! Nagyon köszönöm, és még egyszer sajnálom!

Ekkor jött a slusszpoén! Esküszöm, nincs az az író, a szatírának és az abszurdnak nincs olyan mestere, mint a nagybetűs Élet maga!

Elhangzott ugyanis (mivel az asztalán lévő indítókulcsot elég egyértelműen tudtam párosítani az épület előtt álló C rendszámos luxusautóval, ezért szinte tuti hogy) a vállalkozás tulajdonosának szájából a következő fokhegyről odavetett mondat:

- Na, ezért nem szabad ilyesmit így, webáruházból venni!

Az én rendszerem a mondat értelmezése során lefagyott, ezért lehet, hogy a pénz átvétele és a búcsúzkodás során már kerültem a mosolygást és az illedelmes nyelvi fordulatokat...sajnos egy óvatlan "viszlát" kicsúszott a számon, de eskü nem gondoltam komolyan!

Ja...és ajánlani sem fogom őket senkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://le-petit-prince.blog.hu/api/trackback/id/tr128269014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása