Még mindig a menekültügy...

Tágabb értelemben véve persze az előítélet, a megkülönböztetés, a gyűlöletkeltés, a kirekesztés.
Jobban belegondolva én sem vagyok teljesen mentes az előítéletektől, de szeretem azokat a tapasztalataimra alapozott prekoncepciókként felfogni. :)

Ennek alapján kvázi természetesnek veszem, hogy az alul iskolázott, több rezsimet meg- és átélt, jelenleg szerény körülmények között élő nyugdíjaskorúak zöme habzó szájjal fröcsög szinte minden témában.
Ha az aktuálpolitika nem kínál nekik friss ellenségképet, egyik pillanatról a másikra visszairányítják figyelmüket a jól bevált sztereotip ősellenségekre...pl. a zsidókra, a "komenistákra", a szomszéd Julisra.

Vannak viszont olyan rétegek, hivatások, melyeknek tagjai esetében minimum aggasztó a most zajló tömeghisztériában való aktív részvételük!

Ebből hármat tartok fontosnak kiemelni: a fegyveres erők tagjait, az orvosokat és a pedagógusokat.

Az erőszakszervezetek végrehajtó tagjaira mindenkor nagy nyomás nehezedik, ez nem kétséges!
Persze sajnálni nem kell őket, hiszen ma már a katonaság kötelékébe sem kötelező, hanem önkéntes alapon kerülnek be, nem hogy a rendőrség állományába! Nem lövünk mellé túlságosan, ha feltételezzük, zömében olyan emberek választják ezt a hivatást, akik az átlagosnál erőszakosabbak, kívánják és élvezik a hatalmat, amit az egyenruha, a fegyverek, és a - kis hazánkban folyamatosan, akár visszamenőlegesen is változó - törvények biztosítanak számukra.
Természetesen egy kontrollált, törvényes és demokratikus keretek között irányított szervezet esetén ez nem, vagy csak ritkán jelenthet problémát. Felfoghatjuk afféle pályaalkalmassági kritériumként is, hiszen hogyan várhatnánk el egy 50 kilós, vastag szemüveges bölcsésztől, hogy rendet tegyen mondjuk egy kocsmai verekedésben? :)
A gond ott kezdődik, amikor a rendőr, a katona már civilben, mintegy továbbgondolja a központi irányelveket.
Az ilyen rendfenntartó többé nem fogja objektíven végezni a munkáját, és kritikus helyzetben túlzásokba fog esni, vissza fog élni a hatalmával, akár ártatlan civilek, gyerekek rovására.

Nézzük az orvosokat!
Számomra felfoghatatlan, hogy olyan emberek, akik a gyógyításra, mások megsegítésére esküdtek fel, nyíltan ellenségesen lépnek fel embertársaikkal szemben. Aztán kis kutatással felfedeztem, hogy jelenleg sem mindegyik orvosi egyetemünk esküje tartalmazza a nemzetközi orvosi esküben 1948-ban megfogalmazott irányelveket!
A Pécsi Tudományegyetem orvosi esküjébe így foglalták bele: "Tisztelek minden emberi életet faji, nemzeti, vallási, politikai és szociális megkülönböztetés nélkül."
A Szegedi Tudományegyetem pedig így fogalmazta meg:"Társadalmi, politikai, nemzeti, faji és vallási akadályok nem állhatják útját hivatásom teljesítésének".
Tehát azért vannak számosan a doktor "urak" és "hölgyek" között, akik konkrétan az esküjüket szegik meg, amikor az uszító, kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulásokat pártolják, vagy akár terjesztik...
Nagyon remélem, hogy a többieket nem csak az eskü szövege tartja vissza, hanem azok az elvek, erkölcsi értékek, amelyeknek birtokában úgy érezték, ők az orvosi pályára hivatottak!

S akkor lássuk a pedagógusokat!
Az ő szerepük a legkényesebb, hiszen ők azok, akik a fiatalok, a következő generációk neveléséért, képzéséért, jellemüknek fejlődéséért felelősek. Hogyan várhatjuk el egy kamasztól, hogy helyes irányba alakuljon, hogy megértő, elfogadó legyen a faji, vallási, világnézeti különbségekkel szemben, ha a tanár, a nevelő nem ezt a példát követi, nem ebben a szellemben foglalkozik velük?
Amíg nincs rend a nevelők fejében, vagy nem érik el azt a szintet, hogy képesek legyenek függetleníteni a munkájukat a személyes meggyőződéseiktől, addig nem számíthatunk arra, hogy össztársadalmi szinten helyes irányú változások következhetnek be.