Manapság nem divatos, sőt, mondhatni roppantul nem kifizetődő, de világos és szilárd erkölcsi útmutatások alapján nevelkedtem.

Valamikor a tudatos létezésem elején lehetett, hogy megkívántam valamit, ami abban a pillanatban más tulajdonát képezte, de felismerve vágyakozásomat, ideiglenes jelleggel hajlandó volt azt nekem átadni. Félve pillantottam anyámra, ismerve már az e témában érvényes álláspontját.

- Elfogadhatod! De...- kezdett bele egy komolynak hangzó mondatba. Itt vágtam a szavába, valahonnan már ismerve a kifejezést.

- Tudom anya! Jobban vigyázok rá, mintha az enyém lenne! -

- Igen, kisfiam! Annál sokkal, de sokkal jobban...mert bizony nem a tiéd! - mondta lassan és tagoltan!

Egy életre megjegyeztem. Csak sokkal később értettem meg, érthettem meg, hogy a dolgoknak nem csak anyagiakban mérhető, de eszmei értékük is lehet. S mivel az eszmei érték gyakran az adott egyénre jellemző, egy esetleg megismételhetetlen esemény kiváltotta érzelmi hatás eredménye, az egyediségéből, a pótolhatatlanságából adódóan nem mérhető, és nem helyettesíthető semmivel. Kialakult hát lassan az a hozzáállás, hogy semmit nem kérünk kölcsön, lehetőleg még pénzt sem...legalábbis magánszemélytől nem! :)

Éppen ezért el tudom képzelni, hogy furcsán érezték magukat azok, akik az elmúlt huszonnégy órában megszánták helyzetem, és teljesen önzetlen módon felajánlották második, vagy akár egyetlen autójukat. Mert nem fogadtam, nem fogadhattam el!

Reménykedem benne, megértik, nem tehettem mást...én már nehezen változom!

Mindenképpen hálás vagyok azonban nekik, mert ismét bebizonyosodott, keveset tudok még a világról, annak működéséről...az emberekről már nem is beszélve. Még az is meglehet, hogy - bár szeretem azzal hitegetni magam, mentes vagyok a legtöbb előítélettől - be kell ismerjem, alapvetően inkább rosszat, vagy legalábbis nem törődést feltételezek a legtöbb emberről, miközben csak lehet, hogy nem hoztam még olyan "helyzetbe" őket, hogy bebizonyíthassák ennek ellenkezőjét!

Köszönöm mindhárom hölgynek!!

Mert most nézzetek magatokba mélyen, jó férfitársaim! Mindhárom (na jó, legyen 2.5, mert az egyikért 250km-t kellett volna utaznom, aztán ugyanennyit vissza!) felajánlás hölgytől érkezett!

Azoktól a nőktől, akiket a férfitársadalom gyakran hajlamos úgy beállítani, hogy az anyagiasság túlságosan is előkelő helyet foglal el viselkedésük mozgatórugói közt. Miközben nem lehet nem észrevenni: a nők, és különösképp az anyák tudnak leginkább eljutni abba az állapotba, hogy azért akit szeretnek, akit elesettnek, segítségre szorultnak látnak, odaadjanak szinte bármit, feláldozzanak érte akár mindent, amit addig elértek!