Ha szociológus, viselkedéskutató vagy más efféle lennék, csodálatos terepgyakorlatokat végezhetnék a közösségi közlekedés járművein. Sok-sok ember összezárva egy szűk helyre, s hiába próbálnak zárkózottabban viselkedni az idegenek között, egy-egy hosszúra nyúlt utazás során felengednek a gátlások (már ha voltak egyáltalán!) és elhangzik néhány tanulságos párbeszéd, amely a nálamnál kevésbé toleráns utastársaknál már kivághatja a biztosítékot! :)
Szóval.
Békésen üldögéltem a minap a HÉV szerelvény egyik sarkában, és fél füllel kénytelen-kelletlen kihallgattam két fiatal , a hátam mögött takarásban lévő "hölgy" beszélgetését.
A csevej a szokásos mederben folydogált...ruhák, barátnők...aztán a pasik...és itt kezdett olyan irányt venni a beszélgetés, ami megerősítette bennem a régen motoszkáló sejtést, miszerint a legfrissebb generációk végleg elindultak a lejtőn, már ami az intellektust illeti!
- ...és képzeld, az a kis buzi Roli! Hát nem elég, hogy követ az instán, posztolgat a képeim alá, de tegnap a fészen is megosztottam azt a képet, tudod a szürke pulcsisat, erre belájkolta az a kis geci! Meg beírogatott oda is, hogy milyen cukik vagytok, meg szivecskés szmájlik, gecc!
- Hát tényleg nem tudom mit képzel magáról az a kis nyomorék!
- Ez az! Már csak az hiányzik, hogy bejelöljön a fészen, geci!
- De hogy tudott rád írni, ha nem is ismerős!
- Mert ha be vagyok jelölve a képen, akkor lehet, bazdmeg!
- Ez gáz!
.
.
.
- Ja képzeld, a pasim meg állandóan kanos! Már nem tudom mit csináljak vele!
- Hát de dugtok, nem?
- Persze, néha már hagynom kell neki...de akkor meg mindig csak egyszer, érted!?
- Hogy hogy egyszer? Nem tud többször?
- Nem tudom...mert mindig csak egy gumit hoz!
- Miért nem vesz többet, ilyen csomagba? Nincs pénze?
- De van, de nem vesz...végül is mindegy, mert annyira nem is kell! Tudod a szájamba szereti...meg én is!
- De mit mond?
- Hát hogy utálja a gumit, szedjek gyógyszert!
- Ja...igaza van! De vigyázzál, mert az ilyen hormonális! Elhízol, meg ilyenek!
- Majd beszélek a Henivel, azt mondta neki jó dokija van, amit kér azt felírja azonnal! De bazdmeg ha nekem összemegy a mellem vagy ilyesmi, megmondom a csicska geci dokinak, hogy bassza meg az ilyen hormonszaros gyógyszereket!
.
.
.
Aztán a továbbiakban már békésebb hangnemben folyt tovább a diskurzus.
Mikor leszálláshoz készülődtek, sikerült rájuk egy pillantást vetnem: határozottan jól öltözött, ízlésesen sminkelt, 16-18 éves lányoknak tűntek...szóval lehettek akár 14-15 évesek is! :(