Eljött a nagy pillanat!
A gyerek nem maradhat "gyerek", a blog nem viselhet örökké általánosságokat cím gyanánt. Ilyenek vagyunk mi emberek, meg akarjuk különböztetni magunkat, tudatni szeretnénk mindenkivel, hogy mi egyediek vagyunk! Ezt a vágyunkat aztán átvisszük a tárgyainkra is, a tömegtermelés ontotta egyen vackainkat felmatricázzuk, átfestjük...vagy legalább leterítjük egy csipkekendővel.
Szóval keresztelő névadás...
Érdekes dolog ez. Felekezeten kívüli vagyok ugyan, de amikor arra gondoltam, nevet adok a blognak, a keresztelés szó jutott eszembe...a berit mila amúgy is korai lenne, és levágni sem érdemes belőle, úgysem lesz soha teljes! Teljes a zavar, akkor most hatnak rám a vallások, vagy nem? S ha igen, melyik milyen mértékben? Amíg ki nem derül, addig várok, figyelek...és elfogadó vagyok. Ebben különbözöm a legtöbb vallásos embertől...azok között, akik hisznek, úgy látom egyre többen vannak, akik nem tudják elviselni azokat, akik szerintük "hitetlenek"!
Tegyük hozzá, azért én jobb helyzetben vagyok, mint az eleim...igazán szabadon választhatom meg, milyen ceremónia keretében nevesítem a "gyermekem"! Annak idején le volt már vajazva minden...keresztelő, keresztapa, keresztanya, bulika. Aztán az utolsó percben apámat behívatta a munkahelyi párttitkár, és feltette az egyszerű kérdést: "Jól meggondolta ezt az elvtárs?" Na így nem lettem én Mihály!
A névadás persze nem ennyire spontán és a név sem utólag alakult ki. A gyerek nevét is belőjük már a születés előtt, ráadásul egy blognak technikai háttere is van, így a létrehozásakor meg kellett adnom egy konkrét URL-t.
Sok beszédnek sok az alja, a blog címe mától legyen "A kis herceg naplója"!
